Mobile menu

Zsebbe tervezett mindentudó kisokos

2026. március 03.

A március 2-i, hétfői sajtótájékoztatónkon bemutattuk a Budapesti Színházak Éjszakája programfüzetét, melyet mostantól megtalálhatsz minden résztvevő színházban, illetve könyvesboltokban, múzeumokban, művelődési házakban városszerte.

A műsorfüzet a színházak részletes programjai mellett tartalmaz egy programösszesítő táblázatot és egy Budapest térképet a résztvevő intézmények elhelyezkedésével, hogy segítsen a terek és események között tájékozódni március 21-én!

A füzetben megtalálod továbbá Karácsony Gergely Főpolgármester úr köszöntőjét, egy interjút Vitáris Ivánnal, aki az esemény hivatalos dalának énekese, és olvashatsz egy összeállítást arról is, hogyan látták az előző BPSZÉ színes kavalkádját a helyszínen dolgozó önkéntesek.

Összes hír

További hírek

2026. március 27.

Színházi világnapi üzenet Willem DAFOE-tól

Színész vagyok, elsősorban filmszínészként ismernek. De a gyökereim mélyen a színházhoz kötnek. 1977 és 2003 között a The Wooster Group társulat tagja voltam, akikkel saját előadásokat hoztunk létre és játszottunk a new york-i Performing Garage-ben, és turnéztunk is, szerte a világon.

2026. március 21.

Koncertekkel zárul a mai éjszaka

A Budapesti Színházak Éjszakája nem csupán próza és reflektorfény, hanem lüktető zenei élmény is: egyetlen estére Budapest kulturális terei koncerthelyszínekké alakulnak, ahol a hagyományos előadások mellett hangsúlyos szerepet kapnak az élő zenei programok, koncertszerű estek és különleges hangzásvilágú performanszok.

2026. március 21.

Délutáni ajánlónk

Szemezgettünk a több mint 200 program közül, hogy aki már végzett az ebéddel és most indulna neki a városnak, kapjon egy kis mankót a válogatáshoz.

2026. március 21.

Napsütés, a hétvége legjobb programjai - elindult a BPSZÉ

A 6SZÍN-ben, Jordán Adél jógaórájával kezdődött a Budapesti Színházak Éjszakája programsorozat, de 10 órától már a bőség zavarával küzdhetnek a jegytulajdonosok, mert közel 200 program váltja majd egymást a mai nap során.

2026. március 10.

A Budapesti Színházak Éjszakája után is van felvonás

Idén tavasszal bőségesen ellátunk kultúrával! A Budapesti Színházak Éjszakája, a JEGYx1 és a legnagyobb magyar nyelvű hangoskönyvkínálattal rendelkező Voiz Hangoskönyvtár összefogott, hogy a kulturális érdeklődésed kielégítse hónapokon keresztül.

2026. március 05.

Online lapozgatható programfüzet

Pörgess a weblap tetejére, és keresd a menüpontok között az Online programfüzetet, ha esetleg nem találkoztál még valahol a városban a nyomtatott változattal, itt is átlapozhatod!

2026. február 27.

Újításaink: csoportosítás és „kedvencelés”

2026. március 2-án indul a regisztrációs oldalon a megvásárolt jegyek csoportba rendezésének és a kedvenc programok megjelölésének lehetősége.

2026. február 13.

Tenki Réka és Hevér Gábor is szerepel a Budapesti Színházak Éjszakája hivatalos videóklipjében!

Hamarosan érkezik a BPSZÉ videoklipje, ami már évek óta elmaradhatatlan része az eseménynek.

2026. január 06.

Egy nap - egy színház! - bemutatkoznak a részt vevő társulatok

Csekkold a Budapesti Színházak éjszakája Facebook és Instagram oldalait, mert januártól minden nap bemutatunk egy-egy újabb színházat vagy társulatot, akinek a programján részt vehetsz majd a március 21-i eseményen!

2025. december 11.

Jegyet vennél? Segítünk eldönteni, melyik illik hozzád!

Hadd mutassuk be neked a Budapesti Színházak Éjszakája különböző jegytípusait!

2025. november 27.

Budapesti Színházak Éjszakája-2026.03.21.

A Színházi világnap előtti szombaton, a tavasz nyitányaként legyünk ismét együtt, színházi alkotók és nézők!

2025. november 27.

Válaszd az early bird jegyet!

December 1. és január 11. éjfél között 7 900 forint helyett 6 900 forintos áron tudsz jegyet vásárolni a Budapesti Színházak Éjszakájára!